A korszerű irodalmi és kulturális szemléletnek köszönhetően ma elfogadott tény, hogy a gyermekirodalom irodalmunknak, nemzeti kultúránknak nem kiszolgálója, hanem szerves részét képezi, nem marginális része, hanem presztízsértékkel rendelkező jelentős szelete. A gyermekirodalom magán viseli nemzeti irodalmunk jellegzetességeit, ezáltal válik irodalmi hagyományaink hordozójává. Mivel tematikájában és művészi eszközeiben figyelembe veszi a gyermekek életkori sajátosságait, nagymértékben hozzájárul a gyerekek irodalmi műveltségének megalapozásához. Kellő szakmai hozzáértéssel az esztétikai és erkölcsi nevelés eszközévé válhat a tanító kezében. Közismert tény, hogy kisgyermek anyanyelvi és személyiségfejlődésének alakulásában a mese, a meseélménynek milyen óriási szerepe van. A mesepedagógia klasszikusának, Bruno Bettelheimnak ma is megszívlelendő tanácsaival egyetértve vallom, hogy a jó mese, a személyes és rendszeres mesemondás semmi mással nem pótolható „…mert a mese elemei, fordulatai egybeesnek gyermeki gondolkodásmódjukkal, képzeletük sémáival”[i]. Mindaz, ami a mese révén a gyermek személyiségébe beépül, az anyanyelvi kompetencia elemei, szövegértés, szókincsbővülés a belső képalkotás kialakulása – ezen keresztül a gyermekkori feszültségek elaborációjának esélyei, a szocializációs képesség fejlődése stb. mind megannyi érv amellett, hogy mind az óvodapedagógia, mind pedig a család a jelenleginél is nagyobb figyelmet tulajdonítson a mindennapi mesemondásnak, a közös meseélmény megteremtésének. Mindez – Bettelheim, vagy a kortárs Vekerdy Tamás gyermekpszichológus gondolatait idézve – csak akkor hatékony, ha a mesélő szülő és óvodapedagógus érzelmileg, szellemileg is kongruens azonosságot vállal ezzel a tevékenységgel, és a lehetőségek szerint a felolvasást a szabad meséléssel egészíti ki. Míg a klasszikus meseirodalommal a hallgatóink a gyermekirodalom tantárgy által ismerkednek meg, addig a mesék feldolgozásához javasolt tevékenységeket, foglalkozásformákat, módszereket, eljárásokat a tantárgy-pedagógiai órák keretén belül sajátíthatják el. Az olvasóvá nevelés kérdése interdiszciplináris feladat. A fent említett tantárgyak tanulmányozása ad alkalmat hallgatóinknak, hogy megfelelő ajánlásokat kapjanak a mese- és verskiválasztás szempontjaihoz. Hiszen az olvasóvá nevelés megalapozásának folyamatában igen fontos az életkornak megfelelő olvasnivaló megválasztása, és ezen belül is érdemes figyelni a gyermekek eltérő érdeklődésére, ugyanis a mese csak akkor tölti be minden gyerek életében személyiségfejlesztő szerepét, ha figyelembe vesszük egyéni világképét, lelki történéseit, egyéni sajátosságait. Így kapcsolódik a differenciáló pedagógia, mint tantárgy a pedagógusjelöltek az olvasóvá nevelésre való felkészítésében.
Gyermekirodalom - gyermekirodalmi műveltség
A
címben foglalt témát az irodalmi műveltség felől is meg lehet közelíteni. A
kortárs gyermekirodalom magán viseli, együtt halad a legújabb irodalmi
irányzatokkal. Éppen ezért a kortárs költészet, korunk irodalmi tendenciáinak
ismerete nélkül lehetetlen a jövő pedagógusai számára azokat a kortárs
gyermekirodalmi alkotókat és azok alkotásait ismertetni, megszerettetni a mai
gyerekekkel, akik a napjaink irodalmának fő vonulatát képezik. A kortárs
irodalomban való tájékozottság, a klasszikus irodalmi műveltséggel karöltve
alapfeltétele a kortárs gyermekirodalmi alkotások gyermekek felé való
továbbításának. Mindez megköveteli, hogy a tanítóképzőkben a gyermekirodalmat
párhuzamosan oktassuk a korunk irodalmával, mint ahogy egyetemünkön pár éve így
is folyik. Olyan kortárs szerzők, mint Laczfi János, Tóth Krisztina, Kiss Ottó, Varró Dániel, Kukorelly Endre, Szabó T. Anna, az erdélyiek
közül László Noémi, Kovács András Ferenc, Balázs Imre József, Fekete Vince új,
klasszikus irodalmunktól kissé eltérő, a kanonizált irodalmunk sajátosságait,
értékeit mégis valamilyen módon továbbvivő, a mai gyerekolvasó igényeihez közel
álló, ahhoz igazodó „friss” költészet van kialakulóban korunk
gyermekirodalmában. A 2007-ben megjelent Friss
tinta! című mai magyar gyermekvers antológia, majd az idén megjelent Aranysityak című gyermekverskötet (mely
a legújabb kortárs magyar gyermekverseket rostálja egy gyűjteményes kötetbe)
népszerűsége is igazolja a mai gyermekek új versek iránti fogékonyságát, és egy
új generáció felismerését, miszerint ez a költészet róluk, nekik és értük szól,
olyan sajátosan mai problémákat, kérdéseket és gondolatokat hall vissza ezekből
az alkotásokból a mai gyerek, melyeket magáénak tud érezni. Így válik a ma
felnövekvő generáció az irodalom befogadójává. Ha olyan műveket, verseket
kínálunk fel nekik, amelyek megszólítják. Mi, akik a klasszikus gyermekirodalmi
alkotásokon nőttünk fel talán idegenkedve olvassuk ezeket az alkotásokat, de a
mai magyar gyermekirodalom ismerete nélkül elképzelhetetlen egy ma kikerülő
pedagógus számára a fiatal generáció olvasóvá nevelése.
Mindez
nem zárja ki a klasszikus meseirodalomban való jártasság megszerzését, hiszen a
Bettelheimi-felfogás alapján, igazán csak a klasszikus meseirodalom darabjai,
vagyis a klasszikus értelemben vett mesék (valódi vagy tündérmesének,
varázsmesének nevezi a szakirodalom) képesek életre nevelni a gyereket,
eligazítani őket a felnőttek bonyolult világában. A klasszikus és kortárs
gyermekirodalmi műveltség elsajátítása párhuzamosan kell történjék, a pedagógiai
gyakorlatban is egységesen célszerű a felnövekvő nemzedék irodalmi ízlés-és
tudatformálásának szolgálatába állítani. Ma már az óvodapedagógus
gyermekirodalmi műveltégéhez hozzátartozik a klasszikus gyermekirodalom
ismerete mellett a kortárs gyermekirodalomban való tájékozottság is.
Minket, Erdély pedagógusait az
erdélyi gyermekirodalmi hagyomány is kötelez
Az
erdélyi gyermekirodalmi hagyomány nemcsak azokat a múltban íródott értékes
gyermekirodalmi alkotások összességét jelenti, melyek itt, Erdélyben láttak
napvilágot, és melyek értékét, nagyszerűségét nemzedékek sora igazolta, hanem
mindazokat a fórumokat (gyermeklapok, folyóiratok, másodlagos irodalom megléte
stb.), melyek felkarolták a gyermekirodalom ügyét kezdetektől. A
gyermekirodalom mindig is szerves része volt az erdélyi irodalmi műveltségnek.
A Benedek Elek kezdeményezésére megalakult magyar gyermekirodalom kivívta
presztízsét a két világháború közötti időszakban is, sőt az azt követő
évtizedekben is megőrizte azt az irodalmi köztudatban. Sajnos ennek a
gyermekirodalmi hagyománynak, örökségnek a rendszerezése még várat magára. Ma
sem létezik egy átfogó, egységes rendszerbe foglalása, irodalomtörténeti,
irodalomesztétikai feldolgozása
Sajnálatos
tény, hogy igen kevés tanulmány, szakirodalmi munka foglalkozik a romániai
gyermekirodalmi mai helyzetével is. A 90-es évek erdélyi gyermekirodalmát,
ennek fejlődési vonalait igyekezett feldolgozni Végh Balázs Béla, aki a
Babes-Bolyai Tudományegyetem nagyváradi kirendeltségének Óvoda és elemi oktatás
pedagógiája szakának professzora. A szerző az erdélyi gyermekirodalom talán
egyetlen jelenlegi kutatója. Ezt a hiányt igyekeztem pótolni nemrég megjelent
tanulmányommal[ii],
melyben a romániai magyar gyermekirodalom jelenlegi tendenciáit ismertetem.
Amikor
az erdélyi gyermekirodalmi hagyomány iránti elkötelezettségről írok, akkor
nemcsak a múltbéli és jelenlegi gyermekirodalmi alkotásokra, szerzőkre,
gyermeklapokra, könyvkiadókra gondolok, melyek a XX. század évtizedeiben igen
nagymértékben gazdagították az egyetemes magyar gyermekkultúrát, s melyek száma
igen jelentős, hanem arra a gazdag népmesehagyományra is, amely híres erdélyi
folklórgyűjtőink (Kríza János, Kallós Zoltán, Faragó József, Nagy Olga, Gazda
Klára, Fábián Imre, Ráduly János) kitartó és elszánt munkája eredményeképpen
látott napvilágot nyomtatásban az igen jelentős gyűjteményes kötetekben, és
vált az egyetemes magyar gyermekkultúra forrásává. Az erdélyi népi kultúra, a
történelmi Magyarország legarchaikusabb területének kultúrforrása, a
leggazdagabb, legváltozatosabb, legszínesebb magyar népköltészeti hagyomány
tárháza, a legősibb, így egyben a legértékesebb magyar kulturális örökség
fenntartója. A romániai magyar gyermekirodalom a sajátosan gazdag erdélyi
népköltés és a helybeli irodalmi hagyományok talaján indult fejlődésnek a XIX.
század végén. Benedek Elek irodalomszervező tevékenységének köszönhetően
Erdélyben akkor is a gyermekirodalom legjavát a legjobbak, a legnagyobb
presztízsű írók, költők írták. És írják ma is. Az 1948-ban létesült Ifjúsági Kiadó
munkáját 1969-től a népszerű Ion Creangă Gyermek és ifjúsági könyvkiadó
folytatja, mely mesekönyveivel és művészi kiadványaival jelentős mértékben
hozzájárult a gyermekek irodalmi műveltségének megalapozásához. Az akkori
monopolhelyzethez képest mára lényegesen megnőtt azoknak az erdélyi kiadóknak a
száma, amelyek- többek között- felvállalják a gyermekkönyvek népszerűsítését
is.
Az utóbbi tíz évben megjelent értékes
gyerekkönyvek száma (A legjelentősebb kiadók: Pallas-Akadémia, Koinónia,
Erdélyi Gondolat, Mentor, Erdélyi Helyőrség, Bookart, kiadók melyek, a
klasszikus esztétikai, irodalmi értékek mentén megfogalmazott kultúraterjesztői
programjukkal nagy szerepet vállalnak a mai magyar gyermekkönyvek
terjesztésében) eléri a 150-et. Ez a szám sajnos nem jelent azonban fölényt az
értéktelen, minden művészi igény nélkül íródott gyermekkönyvek széles piacával
szemben. De az arányokat megvizsgálva, még mindig jobb helyzetben vagyunk a
magyarországi gyermekkönyvpiachoz képest, ahol
- a legutolsó statisztikai adatokat tekintve - évente 800
gyerekkönyv közül, csupán egytizede mondható presztizsértékű alkotásnak.
A szóbeli hagyomány, gyermekfolklór, mese-és
legendakincs, az elsődleges irodalom mennyisége és minősége, valamint a
gyermekkönyvkiadás mellett a gyermekfolyóiratok igen nagy jelentőséggel bírnak
egy-egy nemzet gyermekirodalmának fejlődési kritériumrendszerében. Az erdélyi
gyermeklap-hagyomány az erdélyi magyar irodalmi életben két évszázados
hagyományra tekinthet vissza (Gyermekbarát
– Szilágyi ferenc szerkesztésében 1843-ban, majd a Fiatalság barátja - Brassai
Sámuel szerkesztésében 1851-ben) A két világháború közötti időszak igen nagy
jelentőségű lapja, a Cimbora 1922-ben
Benedek Elek kezdeményezésének köszönhetően indult útjára, melynek hasábjain az
elszánt művelődésszervező pedagógiai, esztétikai, népnevelői, irodalmi elveit
szerkesztői tevékenységében ültette át a
gyakorlatba. Méltó utódjaként 1957-ben indult meg a Napsugár (kisiskolásoknak, óvodásoknak vele párhuzamosan a Szivárvány), mely napjainkban Zsigmond
Emese szerkesztésében 40 000 példányszámban
szolgálja, támogatja a nemzeti önazonosság-tudat és magyarság történelmi,
művelődési hagyományainak szellemében a gyermeknevelést.
Örvendetes
tény tehát, hogy a gyerekirodalom megőrzi és bővíti saját intézményeit
Erdélyben: vannak folyóiratai, felkarolták a könyvkiadók, színházaink
műsortervében állandósultak a gyermekelőadások, alaptantárgyként szerepel az
óvónő- és tanítóképző főiskolákon, egyetemeken, olyan szakkönyvek és tanulmányok
jelentek meg, amelyek az erdélyi magyar gyermekirodalommal is foglalkoznak, sőt
egy-két konferencia is szerveződött ebben a témában.[iii]
Az
előbb felvázolt évszázados hagyománnyal rendelkező értékes erdélyi magyar
gyermekirodalom kötelez bennünket ennek a hagyománynak az ápolására,
megőrzésére és továbbadására. Gyermekirodalom, mely oly sok remekművel
gazdagította az egyetemes magyar gyermekirodalmat, ellátva egyúttal olyan
sajátos célokat is, melyek egy kisebbségi gyermekkultúra sajátja (nemzeti
identitástudat megőrzése).
Mit
olvasnak pedagógusaink a mai gyermekeknek? Milyen műveltséganyaggal nevelnek?
2009
februárjától romániai oktatásban évek
óta zajló reformtörekvéseknek köszönhetően
új curriculum lépett érvénybe az óvodai oktatásban is, mely csupán a
kereteket, az óvodai oktatás alapszerkezetét adja meg, ezzel még nagyobb
szabadságot biztosítva az óvónő számára a tartalom kiválasztásában. Tudatában
vagyunk-e annak, hogy mekkora felelősséggel jár ez a szabadság? És milyen
feladatokat ró ránk, főiskolai tanárokra, akik a jövő pedagógusait képezzük?
Rendelkeznek- e a jövendőbeli óvónők azzal a gyermekirodalmi műveltséggel,
melynek birtokában képesek szelektálni, megválasztani azokat az esztétikai,
pedagógia, lélektani szempontból értékes alkotásokat, melyek által a felnövekvő
generáció megfelelő irodalmi, erkölcsi, esztétikai értékek birtokába jut, s
amely segíti abban, hogy személyes kompetenciáját kibontakoztassa, s mely éppen
ezért életre szóló nyomot hagy személyiségében?
Szinte
közhely, hogy az irodalom megszerettetésére csak az a pedagógus képes, aki maga
is szereti az irodalmat. Műértőkké, műélvezőkké csak úgy nevelhetünk, ha mi
magunk is műértők, műélvezők, olvasók vagyunk. Szeretnek-e olvasni, olvasnak-e
a ma pedagógusjelöltjeink? Hogyan nevel olvasóvá az a pedagógus, ha ő maga nem
olvasó?
A
gyermekirodalom mint tantárgy
A
gyermekirodalom tantárgyat Romániában csak a tanítóképzőkben és a BBTE
Bölcsészkarán tanulhatnak a hallgatók.
Iskolai tanulmányaim során így volt alkalmam nekem is a tanítóképzőben
egy évig, majd az egyetemen két féléves tantárgyi modulban hallgatni a gyermekirodalmi
előadásokat. A tantárgy oktatása iránti elkötelezettségem és mélyebb szeretetem
azonban később kezdődött. Akkor, amikor édesanyaként személyes érintettségbe
kerültem a gyermekkönyvekkel az esti meseolvasások által.
Egyetemünk
tantervében is két félévben alaptantárgyként szerepel a gyermekirodalom,
egy-egy félév jut tehát a magyar és az egyetemes gyermekirodalom
feldolgozására. A heti egy óra előadás csupán arra elég, hogy a hallgatók
bepillantást nyerjenek a klasszikus és magyar gyermekirodalom történetébe,
sokszor a jelentősebb művekre is csak az említés erejéig jut idő.
Fontos
szempont a művek kiválasztásakor a nemzeti, a történelmi és erkölcsi érték,
valamint az irodalmi hagyományokhoz való igazodás. De nem hagyom figyelmen
kívül a kortárs gyermekirodalmi tendenciákat, illetve azokat az értékes mai
magyar gyermekirodalmi alkotásokat sem, melyek minőségükben az előbbi
szempontoknak tesznek eleget. Természetesen ennek a tantárgynak része az
erdélyi magyar gyermekirodalom is.
A
gyermekirodalom tanításakor arra törekszem, hogy a hallgatók ismerjék meg a
klasszikus és kortárs gyermekkönyv-írók életét, munkásságuk fontosabb
állomásait, legyenek képesek a gyermekirodalmi művek kritikus megközelítésére
és tudják azok értékeit közvetíteni az óvodás és iskolás korú gyerekek számára.
Mindezek mellett célom, hogy fogékonnyá, elkötelezetté tegyem őket a
gyermekirodalom ügye iránt, hogy kialakítsam bennük azt a kutatói
beállítottságot, mely adott esetben egy-egy gyermekirodalmi probléma
feltárását, megválaszolását, a gyermekirodalom fellendítését és terjesztését
elősegítő programok kidolgozásához járulna hozzá.
Tanítok
mint a gyermekirodalom és az olvasóvá nevelés kutatói?
A
tudományos munka kutatás minden egyetem, főiskola alapvető tevékenysége. Mert
ki más kutatná a gyermekirodalmat, ha nem az a pedagógus, aki a legjobb
ismerője a klasszikus és a legújabb gyermekirodalmi irányzatoknak, legéberebb
figyelője a kortárs gyermekirodalomnak? Mindez nemcsak a kutatói
beállítottságon múlik, hanem azon a hozzáálláson, mely arra ösztönzi a jövő
pedagógusát, hogy lépést tartson az új irányzatokkal, hogy ismerje a
gyermekirodalom, és az anyanyelvi nevelés legkorszerűbb irányelveit, hogy
akarjon folyton szakmai felkészültségében és tudásában megújulni, hogy tudjon olyan
lehetőségeket keresni, melyek munkáját a tökéletesedés felé segítik, és hogy
tudja ezeket az újdonságokat az állandóan változó körülményekhez és igényekhez
mérten, a klasszikus nevelési értékeket is megőrizve munkájába beépíteni.
Főiskolánkon
immár tízedik esztendeje irányítok szakdolgozatokat, főleg az anyanyelvi
tantárgypedagógia valamely fejezetéhez kapcsolódóan. Természetesen egyetemünkön
a végzős hallgatók a gyermekirodalom és az olvasóvá nevelés témaköréből is
választhatnak államvizsga dolgozati témát. Örvendetes tény, hogy az utóbbi
években megnövekedett azoknak az utolsó éves hallgatóknak a száma, akik a
gyermekirodalmat és az olvasóvá nevelés kérdéskörét választják kutatási témául.
Jó
lenne, ha ezek a tudományos dolgozatok, kutatások nem szükségből születnének,
hanem elindítanák a leendő pedagógusokat a pedagógusi pálya megújítása, az
oktatás korszerűsítésének útján. Mert minden pedagógus kutató a maga nemében,
szakmai pályafutása során keresi, kutatja azokat az újító célzatú
lehetőségeket, melyek munkáját eredményesebbé, hatékonyabbá teszik.
Gyermekkel foglalkozni, a gyermekkultúrát
terjeszteni, hangoztatta Benedek Elek, nem holmi kicsinyes feladat, hanem igen
fontos kérdés egy társadalom jövője szempontjából. A gyermek potenciális
értékhordozó, hiszen a gyermekkorban felhalmozódó értékek felnőtt korban
kamatozódnak majd. A gyermekolvasó a jövő olvasója. A gyermekek találkozása az
irodalommal „kulturális tradíciókon alapuló társadalmilag irányított folyamat”[iv]. És
bizony „befellegzett annak az irodalomnak,
amelyik a saját olvasótáborát elfelejti felnevelni”[v]. Ennek alapján a felelősség
azokra hárul, akik valamilyen formában részt vesznek, részt vállalnak a fiatal
nemzedékek nevelésében. Olyanná válik a jövő társadalma, amilyenné mi, nevelők,
a gyerekek által tesszük. Mert a „gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, ki
elhomályosítja” – figyelmeztetnek bennünket Juhász Gyula szavai.
(A tanulmány eredeti címe és közléshelye:
Gondolatok az
olvasóvá nevelés és a gyermekirodalom tanítása közti összefüggésekről, In: Iskola a magasban a mélyben, Mentor Kiadó, 2010., p.
148-156.)
[iii] Végh Balázs Béla: Az erdélyi magyar
gyermekirodalom vizsgálata, In: A
gyermekirodalom változatai, Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2007.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése