2014. február 16., vasárnap

Sikó-Barabási Eszter: Kabátvigasz, gombszomor



Sikó-Barabási Eszter a Bihar megyei Szalárdon született 1981-ben, Sepsiszentgyörgyön nevelkedett. Kolozsváron végzett a Babes-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia-angol szakán (2004), majd a Filozófia Karon államvizsgázott (2005). Tanítónőként dolgozott, négy évig Kolozsváron, két évig Sepsiszentgyörgyön. Írói munkásságára hatással volt a munkája: a gyerekek számára mesejátékokat írt. Négy éve nem tanít: három gyermekét neveli. Közel ötven mesét vetett papírra az utóbbi években, novembertől pedig a sajtóban is dolgozik: az Erdélyi Naplóban kéthetente jelenik meg az Anyaölben című rovata.


Különös gyöngédség és érzékenység lengi körül az elsőkötetes Sikó-Barabási Eszter meséit. Hangja néhol Hervay Gizellára emlékeztet, a mesék líraisága, az, ahogyan a hétköznapi tárgyakat életre kelti Andersen meseírói stílusával rokonítja meséit, és van bennük egyfajta egyedi báj, kedvesség, sajátos hang és szemléletmód, mely az írónő egyéni stílusára vallanak.

A mesék történéseit a szerző gyerekkori élményei, valamint saját gyermekei világából fakadnak. Tulajdonképpen a saját gyermekei késztetik arra, hogy újra átélje egykori gyermeki mivoltát. Ezt a feltételezésünket igazolta maga a szerző is a könyv marosvásárhelyi bemutatóján tett vallomásával: „Ezt a kötetet, tulajdonképpen, negyedik gyermekemnek tekintem, hiszen azokból az érzésekből, gondolatokból, ötletekből, eseményekből és tapasztalatokból születtek, melyeket gyermekeim születésével és növekedésével párhuzamosan élhettem meg.”

A Kabátvigasz, gombszomor című kötetben 15 mesét olvashatunk, mindegyik kacéran kétrétegű, azaz a gyermeki világ, a hétköznapokban rejtőző apró csodák és örömök közös felfedezésére hív gyermeket, felnőttet egyaránt.  Hétköznapokból, a minket körülvevő hétköznapi tárgyak történéseiből, a családi élet egyszerű örömeiből táplálkoznak ezek a mesék, de átívelnek a valóságon túli világba, oda, ahol a csodák történnek. Gyermeki világkép és gyermeki világlátás érvényesül a narrátor történetmondásában, mintegy követve az óvodáskorú gyermek gondolkodására oly jellemző animisztikus, mágikus világszemléletet. Ez rokonítja az Erdélyben oly népszerű Hervay-féle Kobak-mesékkel a kötetet.

A mesék tematikailag és tartalmilag is valóságközeliek, földközeliek, ott történnek, ahol a gyermekek otthon érzik magukat. Ez a gyermekvilág azonban olyannyira valósághű, annyira hiteles, hogy a gyerekolvasó a szerző hangjából nem a mindentudó felnőttet hallja ki, hanem a gyermek által megélt valóságot.

A kötet első meséjében Rémusszal, az elsőre ijesztő bogárra hasonlító fekete gombbal, Sztaniollal, az apró vasgombbal és Fehérkével, az inggombbal ismerkedik meg, akik mind a gombosdoboz fenekéről kerülnek elő, és válnak Samu kedves játéktársaivá. A család többi tagja is részese a történetnek, így például anya, aki szinte szabólőrinces felismeréssel hajol le gyermekeihez játszani ebbe a Samu teremtette csodálatos gyermekvilágba, apa, aki néha rácsodálkozik ezekre a kis csodákra, és ott látjuk a kis tipegő Sárát is, Samu kistestvérét is a történetben, aki csodálkozva szemléli anya és testvére szívmelengető játékát. A szerző világot teremt. Gyermeki képzelettel. Gyermeki világképpel. Milyen is ez a gyermeki világ? Sikó-Barabási Eszter meséiből kiolvashatjuk: ebben a világban gombok énekelnek búgócsiga hangján (Rémusz, a fagomb), a tócsa arra jó, hogy a kis szilva tükörnek használja, és a szél váratlan vendégként érkezik (Lila mese), a virág úgy hálálja meg a gondoskodást, hogy gazdája szeme színéhez illeszkedik (Sárivirág), a fa arrébblép pár arasznyit, hogy az ágain rekedt cica átléphessen a párkányra. Olyan világ ez, amelyben a Veszekedés csúnya szörnyetegét képesek vagyunk elűzni otthonunkból (Taszajtós mese), melyben a porkandúrok hada és zsebpiszkok nemzetsége kel ádáz csatára, Szösztakovics, Szösz Ödön és Pihánder vezetésével (Szöszmöszök között),  melyben egy gyermekrajz segít egy kopott hintaszéknek régi vágyának valóra váltásában (Sára meg a hintaló),  melyben nem furcsa az sem, ha a gőzölgő lekvárból váratlan vendég érkezik, Edgár, a Lek vár királya személyében (Lekvár). Érdekes világ ez, melyben Jónás, a kíváncsi nagy lábujj folyton kikukucskál a barlangjából (Jónás, a kíváncsi…), a lépcsőmászáskor megszámlált farkasok meg nyulak megelevenednek (Lépcsőmászó), sapkamacskák telepednek a gyermekek fejére az emberi szokások tanulmányozása végett (A sapkamacska). Olyan világ ez, melyet valóságos királyfik és királylányok népesítenek be (Álruhások), beszélő és cselekvő tárgyak tesznek otthonossá (Bújócska, Az ábrándos bárányfelhő, A hólegény, A kék kabát). Samu és Sári, a két kisgyerek, akik által a szerző megeleveníti ezt a világot egyszerű, hétköznapi gyerekek, akikkel könnyen azonosul a mindenkori gyerekolvasó is.

A könyv tavaly, őszutón jelent meg a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában. Hisszük, hogy a most induló tehetséges szerző egyéni hangvételű meséivel tovább gazdagítja a kortárs gyermekirodalmunk jelenét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése